Barabás Miki szakmai életrajz
A család elbeszélése alapján már 3 évesen megingathatatlanul eldöntötte: énekes lesz! Ennek megfelelően zenei óvodában és általános iskolában sajátította el a muzsika és az éneklés alapjait. Mindössze 14 éves volt, amikor Tasnádi Tibor, az Operaház magánénekes szárnyai alá vette és igyekezett neki mindent megtanítani, amit az éneklésről tudni lehet. Egy év elteltével azonban azt tanácsolta az ifjúnak, keresse meg Sík Olgát, ő lesz számára a legmegfelelőbb tanár. Miki nem rögtön ment el a Tanárnőhöz, ugyanis egy ismerős révén bemutatták neki Csepregi Évát,akit megismerve sok hasznos tapasztalatot szerezhetett az éneklés területén. Végül Éva tanácsára tényleg eljutott Sík Olgához és felvételt is nyert, majd több mint 13 éven át a zseniális énektanárnő diákja volt.
Miki tehetségét bizonyítja ez a több mint egy évtized, hiszen csak a legjobbak maradhattak Olga néni mellett. Olyan, mára már elismert énekesekkel járt együtt, mint Szekeres Adrien, Zsédenyi Adrienn, László Boldizsár (Cotton Club Singers), Császár Előd és Sárközy Anita, de a sort még hosszasan lehetne folytatni.
Ezt követően számos színpadi szóló produkcióban is megmutathatta énekhangját. 1994-ben Rácz Gergővel megalakították a Reflex együttest – a VIP együttes elődjét – és elindultak a Pop-Rock Fesztiválon. Gergővel később elváltak útjaik, Miki a szóló pályáját folytatta.
1997-ben előadóművészi végzettséget szerzett. A zsűriben olyan nagy nevek bírálták, mint Cserháti Zsuzsa, Bontovics Kati és Körmendi Vilmos. Utóbbi által hatalmas megtiszteltetés érte, hiszen Körmendi elintézte az ifjú énekesnek, hogy a Magyar Rádió legendás stúdiójában, a 8-asban, a Stúdió 11 zenekar kíséretében felénekelhesse a „Lehet, hogy túlságosan szerettelek” című szerzeményt. A dalt természetesen játszotta is a Rádió.
Ezt követően a Balaton part szinte összes igényesebb szórakozóhelyét végigjárta, azokat ahol vevők voltak az igényes énekhangra és előadásra. Miki a színes repertoárjával és megbízhatóságával vált népszerűvé.
Az énekes nem vágyott a ’90-es évek popzenei berkeibe, a nagy kiugrás emiatt elmaradt, ám érezte: elhivatottsága és Sík Olga tanítása által megszerzett tudását kamatoztathatja még a művészvilágban.
2009-ben Fekete Tímea színésznővel megalakították a Retroton együttest, amellyel több, mint 40 dalt rögzítettek és számos fellépést vállaltak, köztük rengeteg jótékonysági eseményt is támogattak jelenlétükkel. Tímea egyébként szintén Olga néni tanítványa volt. A két énekest nem mellesleg évtizedes barátság köti máig is össze. Az együttes a jelenleg is rendszeres felkérések miatt a mai napig töretlenül működik!
2012 eleje óta Miki szólókarrierjére fókuszál. Szakmai tapasztalatának és felkészültségének köszönhetően gyorsan utolérte a siker: heti rendszerességgel énekel különféle mulatókban és kávézókban, többek között a Dokk Café-ban és a Celebrity Kávézóban is.
Az elmúlt években együtt dolgozott az ország egyik legtehetségesebb zeneszerzőjével és zenei producerével Gyuricza „Freddy” Ferenccel, aki már számos esetben bizonyított, nagy szerepe volt például a V-Tech együttes sikereiben is.
Egy nap úgy döntöttek, hogy megalakítják a Mask együttest, amellyel néhány évig közösen járták az országot. Sok közös dal született, melynek a zenei ízét és fűszereit Freddy kiváló érzéke alakította.
Miki aktív tanítványa Kádek Heninek, aki szintén Sík Olga növendék volt. Henit Sík Olga nevezte meg utódjának és így Ő folytatja azt a énektechnikai képzést, amit “szabad éneklésnek” hívnak.
A Mask együttes közös munkáinak végeztével Miki megismerkedett Krisz Rudival, aki egy dalt írt neki és ezután már adott lett az elkövetkező időszak. Az új dalnak a szövegét Valla Attila írta, aki rögtön megérezte azt a lazaságot és szabadságot, amit a zeneszerző érzékeltetni próbált. A dal zenei producere Pacsai Márk (Markanerea) lett, aki az elmúlt években a legsikeresebb és legjátszottabb dalainak producere és zeneszerzője!
Így született meg a Miki produkció, ami egy igazi önmegvalósítás első állomása…Jöhet az eszméletlen nyár…!